Kérek egy feketét

„...igaz ugyan, hogy leginkább a csillogó kávéház, majd a füstös eszpresszó testesítette meg a „kávézás” népi jellegét, de azért a csatolt részek, a büfék, a teraszok, de még a hidegkonyhák forrása is a kávéfőző krómozott csapja volt...”

Legát Tibor

Az első eszpresszó már 1927-ben megnyitott Budapesten, a 2. világháború előtt és alatt az új intézmény lassan a kávéházak vetélytársává vált, az 1950-es évektől pedig, amikor az új hatalom a nagy elődöket letörölte a térképről, a helyükbe lépett. És ugyanolyan sokfélévé is vált. Ezt láthatjuk ennek a könyvnek a képein: meghitt kuckókat és nagy, zenés-táncos helyeket, ócska műbőr székeket és elegáns faburkolatot, deklasszált grófnőt és szocialista brigádot – mindent, amit presszóként ismertünk, szerettünk kávéillatban, füstben, rossz vagy jó emlékű ifjúságunkban és kicsit még azon is túl. Az életünket, a történelmünket.

Saly Noémi,
Budapest-történész

Megrendelem